A báb old és köt: a tizedik celldömölki SLOSZT fölgombolyítása

KötmeseHelyettem élsz...

 

 

A tányér lelke

Manyasz Erika is monodrámát hozott a celli fesztiválra. A lakásszínházban játszott Helyettem élsz előadással most a Soltis Lajos Színház (eredendően otthonos) előterét lakta be.



Az alaphelyzet szerint Molnár Irénke nagy ünnepre – nagy vallomástételre – készül: fia 30. születésnapjára várja a vendégeket. Közben egyre erősebb a sejtés, hogy itt valami nincs rendben. Aztán bekövetkezik a bizonyosság ideje: Molnár Irénke meg nem született fiáról van szó, Irénke neki talált ki egy komplett képzeletbeli életet. Irénkében a magányon túl a lelkiismeretfurdalás, valami gyónási kényszer dolgozik: a fiú megfogant, aztán abortusz áldozata lett. Áldozat – most idekívánkozik a szó, hiszen Irénke monológja révén kapcsolatba kerülünk a várva várt fiúval, aki nem született meg, és megszületik mégis: a képzelet által, Irénke által, általunk. A konyhai készülődés, szöszmötölés nemcsak kíséri, de létre is hozza a történetet. A játékban természetes módon válnak játékossá (bábbá) például a tányérok. A falon sorakozó üres képkeretek pedig nemcsak egyértelműsítik a sejtést (nincsenek hangsúlyos helyen, de Irénke-Erika egy ponton játékba-helyzetbe hozza őket), hanem egy pillanatra Csehovot is beidézik: a Három nővérből Andrejt, aki fúr-farag, az általa készített képkeret azonban - üres.

Manyasz Erika a Kasza Éva nevét viselő különdíjat kapta meg a jubiláló celli fesztiválon. Talán egy kicsit azért is, mert a vajdasági színésznőnek (aki autóbalesetben vesztette életét, Magyarországon) fontos előadása volt a Shirley Valentine című parádés szóló – és az angol háziasszony, Shirley titokban emlékeztet Molnár Irénkére.

(Trainingspot Társulat, Budapest: Helyettem élsz; játssza: Manyasz Erika; írta: Csernus János „Janox”; színpadra alkalmazta és rendezte: Bora Levente)

A gombolyag lelke

Polcz Alaine szelleme még egyszer átsuhant fölöttünk a celli fesztiválon.

A Kötmesét gyerekeknek ajánlja a Trainingspot Társulat, de az előadás ebben a minőségében (ahogyan az lenni szokott) a felnőtteknek is igazi élményt jelent. A leitmotív az elmúlás, a búcsú – és vele együtt az eleven emlékezés. A játéktér a dobozokkal megrakott, pőre villanykörtékkel kirakott padlás, ahol Jobbágy Kataés Ivák Bence jóízű játéka mutatja az utat a történet sűrűjébe. A sorrend ez: a lány húzza-vonzza be a saját életének-emlékeinek tereibe a fiút, hogy a dobozolás (bár talán helyesebb dobozbontogatást mondani, hogy ne térítsen el az erős Tóték-hatás) után megkezdhessék közös életüket-történetüket. A nagymama gombolyagjai-kötőtűi magától értetődő módon változnak át virgonc figurákká, a múlt pedig az itt és most idejévé (szánkban a lekváros palacsinta íze, kezünkben régi kötött babák). Külön köszönet Pulcsi Pista bácsiért (mint valami Küsmödi-reinkarnáció): tényleg Pulcsi, tényleg bácsi.



De hogyan kell elmondani egy gyereknek, hogy anya-apa – nincsen? A történetbeli nagymama végül megteszi. A közlés tárgyilagos – és ez Polcz Alaine tanításának is megfelel (több könyvet írt a témában, például az Élet és halál titkait, Mit mondjunk a gyermeknek? alcímmel és azzal a megjegyzéssel, hogy „első kötet öt-hatéveseknek”; ez már a Kötmese közönsége). És mégis: a saját szövegkönyvre alapozott Kötmesében a közlés valahogy …túl száraz, túl könnyű, túl… – mintha túl hamar szeretnének túl lenni rajta (a tabukikerülés természete szerint). És a hangnem természetességét is nehéz eltalálni.

Pedig (közhely ide vagy oda) a padlás pőre villanykörtéi igenis csillagokká változnak a megfelelő pillanatban. A Párkák meg csak fonják, gombolyítják - és elvágják a sors fonalát.

(Trainingspot Társulat: Kötmese; játssza: Jobbágy Kata, Ivák Bence; drámapedagógus: Manyasz Erika. A Kötmese a 10. SLOSZT-on a legjobb gyerekelőadásnak járó díjat nyerte el.)

Forrás